jegyzetek

2026 nyarán a magyar emberek hirtelen észrevették, hogy egy ökológiai válság közepén ülnek, ami a figyelmeztetések alapján évtizedek óta mindig valamikor a nem igazán meghatározható jövőben volt esedékes. A valóság viszont az, hogy az ökológiai rendszerünk összeomlása (az egyszerűség kedvéért tekintsük most csak a Kárpát-medence sajátos ökoszisztémáját) nem csupán kézzelfogható közelségbe került, hanem már bekövetkezett. Abban az értelemben, hogy a folyamat most már nem visszafordítható. Bármilyen beavatkozásra kerülne sor akár a mai napon, ezek már érdemben nem képesek változtatni a helyzeten. [...]

Az Európa nagy részét sújtó aszály- és hőhelyzet, amit nagyjából tétlenül nézünk végig, könnyen láthatóvá teszi a mai ökológiai krízis sajátosságát, amit egyelőre mégis kevesen látnak: a nagyléptékű természeti és civilizációs jelenségekről általában úgy gondoljuk, túl lassan zajlanak ahhoz, hogy a magunk egyéni léptéke szerint felfoghassuk, a jelenlegi összeomlás viszont ezzel épp ellentétesen zajlik – gyorsabban annál, hogysem felfoghassuk és reagálhassunk rá. Ez az egyik oka, amiért nincs esélyünk kezelni a helyzetet. [...]

"Hogyhogy téged nem érdekelnek az önvezető autók, kriptovaluták és AI-alkalmazások? Hiszen ezek hamarosan a te életedet is meghatározzák majd. Sőt, alapvetően befolyásolják az emberiség sorsát!" [...]

Szemléletmódunk változása, amellyel az idők során emberként művészet és természet kapcsolatát láttuk, az egyik legmeghatározóbb folyamat a művészet (ha nem is a természet) történetében. Mai világképünkben a kettőt képesek vagyunk egymáshoz közel helyezni: ha megvizsgáljuk a szó etimológiáját, a természetnek teremnie kell, és világos, hogy a mindenkori művészet is elsősorban dolgokat terem – a legfontosabb különbség, hogy a művészeti folyamatok mögött minden esetben emberi szándék van, a természet munkája viszont, legalábbis a ma uralkodó felfogás szerint, szándék és cél nélkül zajlik. [...]

Néhány hónappal ezelőtt olvastam egy interjút egy tudóssal (a tudományterületére már nem emlékszem, talán közgazdász volt, de lehet, hogy irodalmár), aki azt mondta, mára Kína lett a világ vezető gazdasági hatalma, politikai és katonai értelemben viszont még mindig az USA az első. A riporter rákérdezett: és mi lesz Európával? Erre a tudós úgy felelt, Európa gazdasági, politikai és katonai perifériává vált, ebben a helyzetben pedig egyetlen dolgot tehet, ő lesz a világ múzeuma. [...]

A művészetet nem találjuk meg tárgyakban, nem találjuk meg ideológiákban, könyvekben vagy múzeumokban. Eddig a tanulságig, legalábbis látszólag, minden teoretikus és esztéta eljutott legkésőbb a 20. század közepére, nem is beszélve magukról a művészekről. Ettől a ponttól azonban az út szétágazik. [...]

A mű nem akar mondani semmit. Nem üzen, és még csak nem is közvetít üzenetet. Nem a mű beszél az alkotó helyett, hanem fordítva: az alkotónak kell beszélnie a műve helyett. Az alkotó ugyanúgy a szájával beszél, ahogy bárki más. [...]

Pablo Picasso katalógusa (vagyis az egyedüli képzőművészé a XX. századból, akit, Warhol tizenöt percének lejárta után és Dalít leszámítva az átlagos tájékozottságú kortársunk segítség nélkül meg tud nevezni) halálakor csaknem tízezer művet számlált. [...]

Az antik filozófia legalapvetőbb feladata az volt, hogy feltegye az életfontosságú kérdéseket. Később a filozófiát megfosztották minden más feladatától. Majd, amint a klasszikus értelemben vett filozófia megszűnt létezni, megszületett a modern művészet. [...]

Megfogja a kezem, és felrángat a stúdiójába. Ahogy mondom. Fogalmam sem volt róla, hogy fotóz. “Valamiből élni kell,” mondja. [...]