Az Európa nagy részét sújtó aszály- és hőhelyzet, amit nagyjából tétlenül nézünk végig, könnyen láthatóvá teszi a mai ökológiai krízis sajátosságát, amit egyelőre mégis kevesen látnak: a nagyléptékű természeti és civilizációs jelenségekről általában úgy gondoljuk, túl lassan zajlanak ahhoz, hogy a magunk egyéni léptéke szerint felfoghassuk, a jelenlegi összeomlás viszont ezzel épp ellentétesen zajlik – gyorsabban annál, hogysem felfoghassuk és reagálhassunk rá. Ez az egyik oka, amiért nincs esélyünk kezelni a helyzetet: sem a globális gazdasági rendszerek, sem a politikai döntéshozatal folyamatai, sem pedig az emberek kulturális beidegződései és viselkedésmintái nem képesek olyan gyorsan változni, hogy lépést tarthassanak vele. A másik ok, hogy egy globális rendszerben (pláne olyanban, amely az emberi civilizáció minden részterületét magában foglalja) egy lokális hatás, jelenség is természetesen globális következményekkel jár. Elég annyit megemlíteni, hogy a vízkincs körül kirobbanó európai konfliktusoknak Magyarország minden bizonnyal főszereplője lesz.
Nagyon könnyen feltételezhető tehát, habár biztosra persze nem vehető, hogy 10-20 éven belül Európa kiterjedtebb területei (mint mondjuk a Kárpát-medence) válnak a mai sztenderdek szerint élhetetlenné. Ebben az esetben a mai sztenderdek között nevelkedett emberek nyilvánvalóan máshová akarnak majd menni élni. Ami engem érdekel: mi történik, ha az Európát szorongató ’migrációs nyomást’ felváltja vagy kiegészíti egy ellentétes, Európából induló tendencia, amit nevezhetünk emigrációs nyomásnak vagy hullámnak? Európa történelmét végigkísérték a kivándorlási periódusok, jellemzően nyilván tragikus eseményekhez kötődően – a 20. századi példákat talán még őrzi a kollektív emlékezet. És ma (szemben Afrikával vagy a Közel-Kelettel) Európában valódi tömegeknek van lehetőségük nem csupán elindulni, de meg is érkezni oda, ahová vágynak. Mi lesz tehát, ha európaiak érzékelhető tömegei jelennek meg letelepedési szándékkal a világ olyan, ’egzotikus’ pontjain, amelyek, legalábbis innen nézve, kevésbé vannak kitéve az ökológiai katasztrófának – mint például Délkelet-Ázsiában, Közép-Amerika demokratikusabb államaiban, vagy Európán belül, a skandináv és balti országokban? Mi lesz ezen emigránsokkal, mi lesz a már ott élő emberekkel, és persze mi lesz azokkal, akik itt maradnak? Eléggé buta kérdések, és egyelőre nem is tehetőek fel sokkal okosabban. Hamarosan azonban mégis kénytelenek leszünk legalább a megfelelő kérdéseket megtalálni, ha már a válaszokkal minden bizonnyal adósak maradunk majd.
2026.07.